KÖZÖS ÚT – Közös projekt a Szentlélekkel

       Olvastam valahol régen, hogy azok az űrhajósok, akik már egyszer jártak a világűrben, megváltoznak! Boldogok, hogy visszatértek, hogy életben maradtak. De van valami megmagyarázhatatlan jelenség, érzelem, ami elfátyolosítja szemüket – ez pedig a visszavágyás! Sajnálják azt, hogy már nincsenek odafönt. Néha-néha az égre pillantanak, és mintha keresnének valamit, „valamit”, amit ott felejtettek!

       Most érzem én is, hogy miről árulkodnak nekünk az űrhajósok érzelmei! Amikor még nagyon az év elején elhatároztuk, hogy létrehozunk egy missziót, amely fesztiválokra orientálódik, még nem gondoltuk, hogy ilyen mély érzelmeket fog kavarni, hogy ilyen eredményeket fog elérni, hogy ilyen munkaközösséget fog létrehozni!

       Amikor érzelmekről beszélek, akkor mindenféle kavarog bennem! Most, amikor papírra kell vetnem a gondolataimat, érzéseimet, azt sem tudom, hogy mit is emeljek ki, vagy azért szorongok, hogy oly sok fontos dolgot ki ne hagyjak! Minden napnak meg van a saját csodája! …és mi olyan rutinosan hagytuk, hogy az Úristen bevégezze ezeket rajtunk. Július 18-án hétfőn, még úgy tűnt, hogy nem lesz jelen a Közös Út - ökumenikus fesztiválmissziós sátor a péterfalvai KKKTF fesztiválon. S egyszer csak, olyan szövetségest áll mellénk, amely biztos sikerre ítélte azt a projektet, amelyet – ez nekem szent meggyőződésem- Ő hozott létre! Hirtelen lett hol főznünk,… 15 perces keresgélés után! Ezúton is köszönjük a klubbot Géza bátyám! A legfontosabb dolog a sátor életében, hogy július 19-én, a derceni tűzoltó parancsnokságának köszönhetően, sötétedésre állt a fesztiválmissziós sátrunk, mindannak ellenére, hogy a mi szervezőknek nevezett lelkes bagázsunk elég rutinosan lábatlankodott a szakértők között. A szerdai nap csodája abban nyilvánult meg, oly sikeresen feltérképeztük és belaktuk a fesztivál területét, és a 3 munkacsoport: a dizájn, a főző és a kellékes csoportok végezhették a munkát az elképzelések szerint! Sík Sándor szerint a keresztény embert Isten szentjánosbogárként küldi a sötétségbe. Sajnos ebben a reflektorfényes világban nagyon nehéz észrevenni a parányi fényt. A tétlen, szelíd, csendes jámborság már nem elég! Többre van szükség! A következő nap csodája, az az, hogy egy fél év leforgása alatt valami olyat hoztunk létre, amely a maga szépségében és hibáiban is egyaránt egyedi. 22 keresztény fiatal, a 3 történelmi egyház 4 elöljárója és a Háló Kárpátaljai Egyesület finanszírozásában csütörtökön a KKKTF-en megnyitotta kapuit S.Ö.R. Sátor. Úgy érzem, a mozaikszó némi magyarázatot követel, mert mi Segítünk Örülni és Remélni. Nagy izgalmakkal és félelmekkel vártuk a hivatalos nyitást, hogy lesz-e betérő vendégünk, és percek múlva már azon aggódtunk, hogy hová ültessük le a betérőket! Azt hiszem, hogy észrevették a parányi szentjánosbogárnyi fényünket! A nap „bónuszcsodája” az ebéd, amelyhez az aznapi spirink által jutottunk. A második nap csodája a stafétarendszerben mutatkozott meg számomra, abban, hogy a felekezeti megosztásra nagyon odafigyelve mesterségesen létrehozott kis csapat oly egyetértéssel tudott, mind a 4 nap dolgozni. Persze könnyű azoknak, akiket a Szentlélek vezet… A következő napi csodát a spirikre ömlesztette a Szentlélek, azokra a papokra és lelkészekre, akikre nagyon nagy felelősség hárult egy ilyen nagyszabású misszió lelki szinten tartásában. A fel- és levezető beszélgetésekben az életút periódusait vázolva, felkészítve a csapatokat az aznapi beszélgetésekre. A személyes csodák is számtalanszor megmutatkoztak mind a „spirik” és a „közösutasok” missziójában is. A Szentlélek ajándéka az egykori bábeli széthúzással szemben, hogy egységet teremt a sokféleségben. A vasárnapi csoda számomra az ökumené volt. És remélem, már nem árulok el nagy titkot azzal, hogy napokra bontott csodák a fesztiválmisszió egész idejére vonatkoztak, sőt vonatkoznak ma is, mert, aki ebben részt vett az tudja valami több volt ott annál, amit ezek a sorok megpróbáltak visszaadni. Mindazoknak megköszönve, akik valamilyen úton-módon rész vállaltak, Kárpátalja első ökumenikus fesztiválmissziójában, kijelenhetjük, hogy a Szentlélekkel közös projektünk beteljesítette küldetését, ami nem ér véget, a közösség zakatol tovább, újabb tagokat toborzunk, akik életükkel, hibáikkal és őszinteségükkel felvállalják vallásukat, és ezt meg tudják osztani másokkal. A fesztiválmisszió alapküldetéseivel zárnám beszámolómat, mégpedig, a keresztény világnak a hitét meg kell mutatni, ezt a világnak észre kell venni. A hitvallást nem lehet csöndben elmondani, bátran és nyíltan kell megvallani.

       Egy festőművész azt mondta: minél anyagiasabb és hitetlenebb lesz a világ, én annál több angyalt fogok festeni. Minél kevesebb lesz a hit az emberekben, mi annál „hangosabban” valljuk meg hitünket. A szétosztott csokik mennyiségéből és az elkészült rajzok számából ítélve az ott missziót vállaló emberek elég hangosan „vallották” meg hitüket. Az apostolok az első pünkösd ünnepén úgy beszéltek, hogy mindenki megértette, mert a Lélek volt az, aki szólásra késztette őket (ApCsel 2,4). Imádkozzunk azért, hogy egyre több legyen azoknak a száma, akik beszélik és megértik ezt a nyelvet.

Kálló József

-háló bogozó-