Beszámoló
Kezdeném a péntek
esti ismerkedős résszel, mert hát a regisztrációban és a vacsorában semmi
különleges nem volt. Gogola István tartotta az ismerkedést, ahol kb. 30 ember
kört alkotva és széken állva sorakozott fel születési dátum szerint úgy, hogy
közben nem lehetett beszélni és a földre lépni. Érdekes volt. Aztán „embervadászaton” vettünk részt, aminek
az volt a célja, hogy minél több mindent tudjunk meg egymásról. Természetesen a
bűnbánati liturgia sem maradhatott el a maga meghittségével.
A másnap reggeli gitáros ébresztő sem volt
semmi, de a programok előrehaladtával a hangulat csak fokozódott. Egy
fantasztikus előadást tartott Juhász Imre, a Kolping Egyesület tagja, a
keresztény és modern házastársi kapcsolatokról, az elkötelezettségről, a
családról stb. sok poénnal és mélyen szántó gondolatokkal fűszerezve. Aztán
jött az Ilosvai család tanúságtétele a maguk lenyűgöző, megható életéről,
család típusú gyermekotthonukról, kimeríthetetlen szeretetükről. Legalábbis ezt
láttuk mi, miközben ők egyszerűen csak meséltek az életükről, mindennapjaikról,
örömükről, problémáikról és a 11 gyerekükről… Utána Popovics Márta gondolatait,
tapasztalatait hallgathattuk meg a többgenerációs családokról, az előnyeiről és
hátrányairól. Vannak trükkök, technikák, amikkel könnyebb az együttélés, de egy
biztos- tuti recept nincs a súrlódásmentes együttélésre, mert hát mi van akkor,
hogy csak egy egyszerű példát említsek, ha előjön a nagy kérdés „ki az úr a
háznál?” Végül is emberből vagyunk, nem tudunk konfliktus nélkül élni…
Aztán este úgy meg
lettek néptáncoltatva a résztvevők, hogy a teaház alatt elég volt kipihenni a
tánc fáradalmait, miközben szépen meg lehetett beszélni az eddig
látottakat/hallottakat és lehetett új barátságokat kötni, a régieket pedig ápolni.
Külön öröm volt
számomra(is), hogy Kárpátalján idén először, köszönhetően a család évének vagy
másnak, gyerekek (3-12) is részt vettek a találkozón. Igaz külön programjaik
voltak, de azért mégiscsak velünk. És ettől teljesen más lett a hangulata az
egész találkozónak. Valahogy sokkal családiasabb, meghittebb, nyugodtabb volt
az eddigieknél, még ha időnként a lábaink közt rohangáltak is. Jó volt. És talán
jó volt ezt látni a lassan felnőtté és házastársakká váló fiuknak/lányoknak is,
hogy így is lehet, együtt a családdal, mert az mindennél fontosabb. Köszönöm az élményt.
Ui.: Ha valaki még valamivel kiegészítené, az bátran ideírhatja.
Szabó Pál | 
